Miben hasonlít illetve különbözik a lelkigondozói beszélgetés a pszichoterápiától ?

 „A segíteni akarás mögött a másik ember iránti törődés és szeretet áll. ”-Becsky Borbála

Ennek a látszólag két különböző területnek a közös pontjait szeretném röviden egybegyűjteni és ismertetni azt, hogy mitől más a lelkigondozói beszélgetés a pszichológiai üléstől. Mindkét esetben segítő szakmáról beszélünk. A pszichológusok mentális és érzelmi problémákkal küzdő embereknek segítenek. Ők mint a mentális egészség szakértői: felmérnek, diagnosztizálnak és szükség esetén terápiás beavatkozást ajánlanak. Jó esetben a terápiás folyamat gyógyulást hoz a kliensnek. A lelkigondozás ezzel szemben mentálhigiénés szemléletű, ami azt jelenti, hogy mentálisan egészséges kliensekkel folytat segítő beszélgetést a kibillent lelki egyensúly helyreállítása érdekében. A cél itt a lelki egészség védelme lesz krízis idején. Hogy kinek mi okoz nehézséget, mely témában (magánélet, család, kapcsolat, munkahely) érintett az mindig az egyéntől függ, az ő teherbírási, megküzdési képességeitől, önismeretétől, életfelfogásától és kapcsolati rendszerétől. Egy lelkigondozói beszélgetés akkor hatékony, ha a kliens jobban érzi magát tőle, reményteljesebben tekint előre, tisztábban lát az adott kérdéskörben és rátalál azokra az erőforrásokra amelyekre számíthat. Míg a pszichológus gyógyítani igyekszik, addig a lelkigondozó a mentális betegség megelőzésén munkálkodik. Mindkettőt az élet integritásának a védelme hatja át. A lelkigondozói beszélgetés személy és értelemközpontú. A személyközpontú terápia Carl Rogers nevéhez fűződik. Ő hitt a feltétel nélküli elfogadás, az empátia és a segítői hitelesség pozitív légkörteremtő hatásában. Egy olyan biztonságos teret igyekezett létrehozni amelyben a kliens kitárulkozhatott, nyíltságának köszönhetően pedig elindulhatott a tapasztalatai és érzései megértésének az útján. Ez a folyamat segítette az önelfogadását és korrigálta, gazdagította a magáról alkotott képet. Az értelemközpontú terápia megálmodója Viktor E. Frankle. Az általa kidolgozott irányzat lényege, hogy a legsúlyosabb nehézségek közepette is van értelme az életnek és minden helyzet potenciálisan magába hordja ennek a megtalálását. Egy kihívást jelentő élethelyzet tanulási lehetőségként szolgálhat és mozgosíthatja a kreatívitásunkat, ha képesek vagyunk meglátni az értelmét. A lelkigondozó a tapasztalataira és a pszichológiai kutatásokra alapozva folyamatosan bővíti az ember viselkedését magyarázó ismereteit. Emberképe spirituális tartománnyal egészül ki, az ő szemében az ember bio-pszicho-szocio-spirituális lény. A beszélgetésekben a kliens spirituális, hitbeli kérédeket is behozhat. A gyakorlat azt mutatja, hogy megrendítő esemény kiválthatja annak az igényét, hogy az egyén a hitet mint erőforrást használhassa. Fontos különbséget tenni a spiritualitás és vallásosság között amiatt is, hogy ahány ember annyiféle spirituális megélés van. A kérdés mindig az, hogy amit átél, amiben hisz az illető az merre viszi az életben. A lelkigondozónak pedig jártasnak kell lennie a hitéléetben ahhoz, hogy a spiritualitás szokszínűségében biztonságosan eltudjon igazodni és megfelelő támaszt tudjon nyújtani. A hagyományos pszichológia gyakran a problémákra, azok megoldási lehetőségeire és a mentális zavarok felszámolására fókuszál, a lelkigondozás sok esetben azt keresi, hogy hogyan tehetjük az életünket teljesebbé, hogyan lehetünk elégedettebbek, egészségesebbek, hogyan élhetünk minőségibb életet. Részt vállal az egészstudatosság növelésében azért, hogy megelőzhetőek legyenek a betegségek. A lelkigondozó akárcsak a pszichológus tisztában van azzal, hogy a testi tünetek hátterében pszichés zavarok állhatnak és egy-egy tünetből következtetni tud arra, hogy mi játszódik le a kliensben. Ilyen alapon a lelki megkönnyebbülés kedvezően hat a testi erőnlétre. Remélem így átláthatóbbá vált, hogy mikor érdemes lelkigondozóhoz vagy pszichológushoz fordulni.